Mutations of this issue:
Zoom
Mutasd a szöveget

Címlap

A tartalomból

Egészségügyi fejlesztések vidéken  2.Beteg vaddisznókat lőnek ki

A mamáknak is, a babáknak is

Ciróka népi ölbeli játékok címmel kezdett programsorozatba a Ciróka Baba-Mama Klub keretében a Célpont Közösségi Tér Miskolcon. /16.  Fotó: Ádám János

Politika

Helyi

Megyei körkép

Negyven forintot raboltak

Kazincbarcika. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a...

Honvédelemből versenyeztek

Rendvédelmi és honvédelmi tanintézmények hallgatói majd dolgozói mérték össze tudásukat novemberi ottjártunkkor Sajókápolnán (képünkön). Faragó Ilona polgármestertől megtudtuk, március 18-19-én újra megrendezik a versenyt, amelyen miskolci oktatási intézmények diákjai mérik majd össze erejüket.  Fotó: Ádám János

Gazdaság

Kisállat

Minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra váró/vágyó kutyust, hogy segítsük az összetalálkozásukat az álomgazdival. Ezen a héten a Miskolci Állategészségügyi Telep lakóiból mutatunk be hármat. Valamennyien veszettség elleni védőoltással, féregtelenítéssel és SPOT-ON cseppekkel ellátva kerülnek az új gazdihoz. Az örökbefogadás költsége: 8 000 forint (veszettségi oltás+mikrochip ára). Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: 46/345-103, vagy 70/333-6625.  ÉM

Sport

1000

A közönség a Pongi nevet adta a budapesti Hung­expón április 21. és 28. között rendezendő...

Totósarok: 4. hét

4/1. hét1. Benfica – Porto (Portugál Ligakupa) X22. Braga – Sporting CP (Portugál Ligakupa)

Karate: Kassán jártak

A miskolci Justitia Fuji-Yama SE karatékái január 19-én Kassán jártak a 12. Michal Bozogan...

Vízilabda: kupáztak

Pénteken és szombaton rendezték meg Budapesten a legrangosabb utánpótlás vízilabda sorozat, a Komjádi Kupa elődöntőit és fináléját. Az eseményen a PannErgy-MVLC (edző: Kis István, Popovics Miklós) is érdekelt volt.Elődöntő:PannErgy-Miskolci VLC – AVUSSzombathely 12–7 (4–1, 3–1, 2–4, 3–1)A miskolci gólszerzők: Vad (2),...

Teremlabdarúgás: Uray-emléktorna

VIII. Uray Attila teremlabdarúgó-emléktorna (Szerencs, Kulcsár Anita sportcsarnok)Csoportmérkőzések: Szerencs – Tállya 1-3, Sajóbábony – Bőcs 5–1, Szerencs – Eger 2–5, Sajóbábony – Mezőkövesd II 1–3, Tállya – Eger 1-3, Mezőkövesd II – Bőcs 1–6.Elődöntők: Eger – Bőcs 9–3, Sajóbábony – Tállya 33 (büntetőkkel: 5–3)Az 5. helyért: Mezőkövesd Zsóry FC II – Szerencs  5–1A 3. helyért: Tállya KSE – Bőcs

Teke: vereségek

Férfi Szuperliga felsőház, 1. forduló:Szegedi TE – SalgÓzd TK 7:1 (3595-3327)STK egyénileg: Váradi/Adamecz (528), Molnár (573),...

Egészség

Interjú

Fókuszban

Rossz versek, jó film

A Rossz versek című új magyar filmmel, Reisz Gábor alkotásával köszönti a magyar kultúra napját a miskolci művészmozi. A vetítés délután 2-kor kezdődik a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében. A képen: jelenet a filmből.   Fotó: magánarchívum

Színes

AWS: Ez Miskolc!

Az első itteni élmények még mindig meghatározóak az együttes életében.

Barbi idén sok autózásra készül

Barbi 22 éves. Szeret autót vezetni. Megfogadta, hogy ebben az évben sokat kirándul négy keréken. Mottója: „Egy autónak lelke van!” Fotó: Kozma István

Mai horoszkóp

A Mars a Kos jegyében áll, és jó fényszögben a két szerencsét jelző bolygóval.

Pihenőidőben

Igazi kutya-macska barátság: ő így szeret engem, simogat az érintése. Számomra sem közömbös. Fotó: magánarchívum

Iskolai dolgozatokból:– A kaszt zárt társadalmi csoport,...

Kérjük jelentkezzen be, hogy a teljes cikket olvashassa

Please enter the code

The code is not valid, has been used already or has expired
Levélküldés

cheap fjallraven backpack European News Web cheap yeti cup free sex movie National news free sex video cheap hydro flask Water bottle European websites cheap anello backpack Shopping