Kutatók ötvenezres mintán most először bizonyították, hogy az elhízás a kedvtelésből tartott kutyák várható élettartamára és egészségére nézve is ártalmas.

Szlovákiai magyarok részeg, kocsmai Ki nevet a végén-ezéséből nőtt ki ez a gyöngyszem. Nem egyszerűen dobni és lépni kell, hanem cselezni, alkalmi szövetségeket kötni és közben jó alaposan kicseszni mindenkivel.

Szerinte az angol sztárépítész, Norman Foster nem is látta a tervet. Nagy baj talán nem lesz az épületből, mondta.

Az elmúlt huszonegy év alatt Magyarországon végzett lézeres szemműtétekből 10-ből 7-et a budapesti Sasszemklinikán végeztek. Lássuk, miért döntenek így sokan!

Igaz, köztük van például a koraszülött intenzív osztály vezetője és a sürgősségi betegellátó centrum három orvosa.

Számoljanak hosszabb menetidővel!

Trump beszüntette a fehér házi sajtótájékoztatókat

Nem tetszik neki, ahogy a sajtó bánik a folyamatos hazudozásra kényszerített szóvivőjével.

Újabb fordulóban mérte össze erejét a két baloldali főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely és Horváth Csaba. Bár inkább egyetértettek, mint vitatkoztak.

egységben a kétség

Franciaország és Németország az ENSZ-ben és az EU-ban is összehangolja álláspontját, és közösen lép fel. Elkötelezettek az európai hadsereg felállításában is.

bloody hell

- mondta az EU, és Dublinban meg Londonban is nagyon megijedtek.

szegény rokonok

Évekig úgy tűnt, hogy az iszlám világ azonnal az utcára vonul, ha bármelyik tagját sérelem éri. Most a munkatáborba zárt milliónyi ujgur sorsa viszont szinte senkit nem érdekel. Kína ellen nincs dzsihád.

hold my beer

A püspök szerint nagyon nagy a baj, szívtelen a társadalmunk.

von a gábor

Igazi csemege a képviselővonszolós felvételek rajongóinak.

könyvvel könnyebb

Az amerikai vidéken egy simlis ördög szánt be földeket, falukat, életeket. Joan Samson: The Auctioneer.

kultúránkat örököltük

Méltóképpen ünnepli a Himnusz születésnapját a fideszes biobotnet. Orbán Viktor mély gondolatai termékeny talajra hullanak.

offshore

Az AV Investments egy Las Vegas-i címmel rendelkező, de Delaware-ben bejegyzett céghez került.

:((((((((((((

Sem a Ruben Brandt, sem a Susotázs nem jutott be a legjobbak közé. A Netflix viszont nem hiába lobbizott: legjobb film jelöltjei közé bekerült a Roma.

tartsa meg, biztos úr

Kénytelenek másodállást vállalni a rendőrök, különben a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak.

Hvg.hu: Nádor Csaba nem írta alá a dolgozókra kényszerített új honvédelmi alkalmazotti jogviszonyról szóló szerződést.

Mármint, hogy a Momentum összefirkálta az ügyészség előtti utcát a párt szerint elsikált ügyekkel. Ez politikai nyomásgyakorlás és köztisztasági szabálysértés is lehet.

qubit

A kutatók eddig a partmenti gleccserekre koncentráltak, pedig a belső területekről az óceánba folydogáló olvadékvizek is óriási problémát jelentenek. A folyamat visszafordíthatatlannak tűnik.

A „gyanús pénzügyekkel megvádolt”, „diplomáját gyanús körülmények között megszerző”, „hűtlenkedő” jobbikosból egyik pillanatról a másikra a Fidesz-média megbecsült, állandó vendége lett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig az „ellenzék ellenzéke”.

A képviselő szerint a legfőbb ügyész új fokozatba kapcsolt.

qubit

Egy génmutáció okozza, hogy egyáltalán vannak a világon olyan felnőttek, akik képesek megemészteni a tejcukrot. E génváltozat Európában, különösen északon igen elterjedt, a hagyományosan lótartó, lótejet fogyasztó ázsiai népekre viszont nem jellemző.

A 92 éves természetfilmes legenda a Világgazdasági Fórumon arról beszélt, hogy a klímaváltozás egész civilizációnkat alááshatja.

A festményeken az indián őslakosok alávetett pozíciókban láthatóak Kolumbusz előtt.

ugróiskola

Ezzel reagáltak arra, hogy az ügyészség szerint rendben volt a képviselők kidobása az MTVA-ból.

Egy nyertes meccs után akár 60 százalékkal is nőhet a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak Közép-Angliában, ez egy fiatal magyar kutató, Trendl Anna munkájából derül ki.

Stadionépítő cég került Mészáros Lőrinchez

A Puskás stadiont építő ZÁÉV-vel bővülhet a felcsúti céggalaxis.

Szoros a verseny, de talán ez a legeslegnagyobb hazugság, amit kormányszóvivő valaha mondott.

valami nem stimmel

A Bundesligában dolgozó Petry Zsolt szerint a futball egyetlen európai országban sem kapott akkora esélyt, mint Magyarországon a taopénzek révén. Az eredmény: semmi.

Miért rohan egyre gyorsabban az idő, ahogy öregszik az ember?

Az időt óráról órára, napról napra tudjuk mérni, mégsem telik ugyanúgy mindenkinek.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem hivatalos minőségben jártak a közmédia épületében a politikusok. Közérdekű üzem megzavarása miatt nyomoznak. Hadházy Ákos szerint ez a magyar demokrácia mélypontja.

Az Oktatói Hálózat indokolatlannak és károsnak tartja a tömeges leépítést.

A szabálytalankodó csapattársa pedig maga is készségesen elismerte, hogy szabálytalan volt.

Egyre több magyar nő indul útra, hogy nyugati országokban idős embereket gondozzon. Többet keresnek, mint itthon, de családjuktól távol kell érzelmileg és fizikailag is nagyon megterhelő munkát végezniük.

A közvélemény verbálisan már meg is lincselte a fehér katolikus gimnazistákat, amikor kiderült, hogy minden másképp történt a washingtoni tüntetésen.

qubit

Itt az igazi magyar bérrobbanás: havi nettó egymillió is lehet az átlagos focistafizetés

A régióban csak a lengyeleknél és a horvátoknál éri meg jobban focistának lenni.

Gigantikus szuper-vérfarkashold? Hahaha! Jó, hogy nem keltél fel hajnalban, a csillagászok gigantikus átverésének áldozatai lettünk.

Éhbérért gyártották a Spice Girls jótékonysági pólóit az egyenjogúsági kampányhoz

126 forintnyi órabérért robotoltak, hogy Nagy-Britanniában darabonként 7000-ért adják el a Spice Girls tagjai által tervezett pólókat, majd a pénzből a nők jogaiért harcoljanak.

Ha a transzneműek átoperáltatják magukat, akkor a melegeket is meg lehet gyógyítani, nem? - igazolta magát Hodász atya.

tldr

2007-ben meghalt egy idős asszony Tel-Avivban, és ezzel elindult a mindent eldöntő per Kafka örökségéért. Izrael és Németország érdekei feszültek egymásnak, köztük pedig ott állt a lány, akit kisemmiztek az örökségéből. A Kafka-örökség feletti vita tökéletesen kafkai perré fajult.

high life

Olvasóink kapták le, amint öles léptekkel falta a métereket a hazájában elítélt, de Magyarországon befogadott miniszterelnök.